2015. január 4., vasárnap

Hát akkor 2015

Nem is tudom, mintha az újév mindig rám szólna, hogy van egy blogom is. És ilyenkor magamnak és kb. senkinek elkezdek írni egy postot. De nem is görcsölök rá már túlzottan, a statisztikát figyelembe véve február után megint elfelejtem, hogy ide is tudok írni. ;P
Ennyit a gyors önismereti elemzésről és bárki, aki ezt most olvassa pusszantson meg egy négylevelű lóherét tartó újévi malacot, hátha bejön. Nálam sajnos egyik sincs, de nektek talán sikerül.

Na, elég a szócséplésből, úgysem arról vagyok híres. Újévi első bejegyzésemnek egy sorozatos toplistát gondoltam összeírni, de kicsit másképpen. Nem összesített listát, mert olyan sok jó sorozatot láttam idén, hogy képtelenség lenne tízet összeszedni anélkül, hogy az egyik karomba ne harapnék. Szóval nagyjából most imprózok témaköröket, mert az előre készülés koronázatlan udvari bolondja vagyok. Remélem nem hagyok ki semmit, amiért a 2016-os önmagam jövőre majd seggbe akar rúgni egy acélbetétes bakanccsal.  Kezdjük is el, mert ez sokáig fog tartani úgy érzem! LET'S JAM!

1. Legjobb "akció": Zankyou no Terror
Igazság szerint nem néztem kimondottan pif-puf-csitt-csatt sorozatot, és a Zankyou sem kifejezetten az, inkább krimi/triller, de amilyen izgalmas, látványos és igényes tudott lenni ez a sorozat arra nincs jó szó. Viszont csak ennyit tudok jó pontnak felróni neki, ezért is nem került a legjobb krimi kategóriába, mivel a karakterek nem voltak kidolgozottak, pedig volt bennük nem kis potenciál, a történet érdekes lett volna, a motivációval együtt csak későn került felvezetésre.

2. Legjobb "romantikus": Love Stage!! 
Igen, egyik kategória, amiben kétségem sem volt, hogy ez viszi a pálmát. 
A Love Stage!! végre egy olyan LMBT anime, amiben nem viszik túlzásba a nyálzást, a kapcsolat kiépítése sokkal jobban és reálisabb ütemben történik, mint a legtöbb light romantikus történetben, ezek mellett aranyosabb szerelmi történethez megkockáztatom még nem volt szerencsém soha. Öröm látni, hogy ez a téma is kezd felnőni ahhoz, hogy két azonos nemű kapcsolatát is kulturáltan mutassák be. Ja igen, és SZÉP. Azok a szemek!

3.  Legjobb "comedy": Gekkan Shoujo Nozaki-kun
Úúúh, talán az elmúlt 5 év legjobb vígjátéka a listámon! Eredetileg rom/kom besorolású, de a sok marhulás kilöki ebből a képből a romantikát. Imádtam, mert teljes kifigurázása az átlag érzelmektől túlfűtött daraboknak, az opening elsőosztályú és teljesen illik a témához, a karakterekre pedig szerintem mindenki, aki látta örökre emlékezni fog, senki sem sablon (óóóó de nem ám, senki!). Folytatást!

4. Legjobb "ridiculous comedy": Orenchi no Furo Jijou
Rövid epizódok, annál aranyosabb, viccesebb és agyleállást okozó momentumok. Mondjuk mit vár az ember, ha a történet egy fürdőszobában játszódik, amiben egy éhenkórász sellőfiú él, és házigazdája nem győzi utána fizetni a vízszámlát? Csak egy kérdést hagy maga után a sorozat, amit minden néző feltesz magában legalább egyszer: miért ilyen rövid?!

5. Legjobb "fantasy": Log Horizon 2 / Akatsuki no Yona
Na itt nem tudtam dönteni. Pár héttel ezelőtt egyértelműen a Log Horizonra teszem a voksom, mivel töretlenül hozza a jól felépített RPG világ hatását, minden lépése logikus, a karakterek még ha nem is annyira egyediek, mint a Gekkanban, de mint más egyéniség, a történet pedig halad tovább ésszerű kis medrében, mint az első évadban.Na az Akatsuki no Yona pedig csak úgy berobban az életemben, pedig nehéz volt vele a kezdet. Először nagyon nem akart engem és én sem őt. Aztán valahogy megtetszett ez a ősi kínai kultúrára 
utaló környezet, a karakterek kedvessége és az ezzel szemben teljesen kegyetlen történet. Mindenkinek meg van a maga keresztje, nehéz sorsa, múltja, de ahogy egy csapatba verődnek kiegészítik egymást. Várom mi sül ki belőle.


6. Legjobb "sport": Haikyuu!!
Röplabdaaa~! Végre egy sport anime, amihez értek is valamit. Úgy gondolom, hogy legszerethetőbb szereplőgárdát felvonultató sorozat az egész évben, úgy ámblok. Tényleg nincs egy srác sem, akit rossz szóval lehet illetni. Még a morcos "én vagyok a legjobb" karakter is szimpatikus. De persze ott vannak a jól komponált meccsek, a szép grafika, a zenék, a szinkronszínészek pedig a lelküket is beleadták. Nyáron jöhet a folytatás, ölelem, csókolom.

7. Legjobb"waterfall": Mushishi: Zoku-shou
A csak felnőtteknek darab. Ha az ember szereti a mély történeteket, a teljesen, 100%-ban emberi karaktereket, és fel van készülve rá, hogy szinte minden rész végén sírni fog vagy csak maga elé bámulva elgondolkozik magán az életen, akkor ez a tuti befutó. Persze benne van erősen a fantasy alap, az mozgat benne minden életet, de azokat ritkán a boldogság irányába. Na már attól érzem a mélységet, hogy írok róla. SHUTUP!

8.  Legjobb "eyecandy": Free- eternal summer
Ennél szebb sorozatot kívánni se tudnék. Ha a történet és a karakterek nem is túl változatosak, de ahogy ez a mű kinéz... És nem, nem azért mert jól kidolgozott testű gimisfiúk úsznak benne, nem! (Bár ettől még a 60 éves mami is pedobearré válik.) De az a víz... nem hiába született meg a "watersexual" kifejezés ennek hatására. 

9. Legnagyobb csalódás: Tokyo Ghoul
Annyira szerettem volna szeretni. Az alapjául szolgáló manga előtt leborulok és az író talpáról a rágót is lenyalnám. De a sok cenzúra, rohanó történetvezetés, amit még meg is kavartak (teljesen szükségtelenül, hiszen jön a 2. évad), a rengeteg kihagyott jelenet, ami fontos lett volna úgy amúgy, mert így tele van logikai bakikkal. Nem, sír a szemem, de nem.

10. Az év legjobbja:  Kiseijuu: Sei no Kakuritsu avagy Parasyte: the maxim
Jesus Christ. Erről nem mondok sokat mert túl hosszú lenne. Pörgő akció, remekül megírt történet, fejlődőképes főhős (mellékszereplőkről itt nem beszélünk, ők egy picit életképtelenek), a zene tökéletes és remekül komponált, a grafikára eddig csak egy részben volt panaszom, de úgy néz ki azt a gárdát kirúgták. A történet egyedi és van mondanivalója az abszurdsága mellet. A cenzúrára szerencsére azt mondták, hogy NEM ÁM, jöhet a vér, ha már komoly a hangvétel ne barmoljuk el. Vastaps!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése