Mostanában nagyon érdekelni kezdett a 3D nyomtatás és a benne lévő lehetőségek. Egyszerűen elképesztő, hogy mire képes a mai technológia. Tudom, hogy a 3D nyomtatás már az 1950-es évek óta jelen van, persze akkor még nem volt olyan fejlettségi szinten, mint ma. Úgy tudom, hogy akkor egy tintasugaras nyomtatót alakítottak át úgy, hogy a festék ne egyenletesen oszlassa el a gép a papíron, hanem rétegesen pakolja egymásra a festékcsíkokat. Nagyjából ez az alapelve a mai technológiának is, csak most már szinte határtalan az elkészíthető tárgyak listája, legyenek bármilyen komplexek. Itt most gondolok pl. egy nyomtatott vesére, aminek a belső szerkezetét is precízen meg kell alkotni, különben nem fog működni a szerv. Ha ezen a téren gondolkodunk, a jövőben nem kell majd a betegeknek donorra várniuk szervátültetésekhez, soha teljesen el nem múló égési sebeket lehet helyreállítani új bőr nyomtatásával vagy súlyos koponyatöréseknél új csont replikálásával. Gyerek korom óta érdekel a tudományos fejlődés, de ilyen szintre soha nem számítottam.
![]() |
| Nyomtatott légcső- megmentette egy kisbaba életét |
Olvastam egy angol cikket, amiben már egy hiány nélküli társadalomról/ gazdaságról írnak. Félelmetes és lenyűgöző belegondolni, hogy ha a jövőben ezek a nyomtatók olcsóbbak, egyszerűbbek lesznek a mindennapi emberek számára is, akkor akár majd minden háztartásban lehet ilyen géppel találkozni. Már látom magam előtt, hogy a gyerekem majd azzal szívja a vérem, hogy én még boltban vettem a ruháimat, ő meg már nyomtatja.
![]() |
| Röntgen alapján törésre igazított, új típusú gipsz |
Arról nem is beszélve, hogy a szakértők már most fogyasztható étel nyomtatásáról beszélnek. Ha ez létrejönne és nem lenne túl költséges, nem lenne éhezés. Mondjuk ez is csak elvek kérdése, hogy aki nem eszik hamburgert, mert az mű kaja, az mit szólna egy nyomtatott hamburgerhez.. Plusz ez is új problémákat vetne fel, mert már így is túlnépesedés van a bolygón. Energiát meg nem tudom, hogy fognak nyomtatni.
![]() |
| A jövő pizza rendelése |



Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése