Huh, nehéz szavakba önteni, amikor pár év olvasás után eljutsz egy szeretett könyv sorozat végéhez. Érdekes utat jártam be ez alatt a három év alatt, néha elvesztettem az érdeklődésem, néha le nem tudtam tenni az aktuális kötetet. Kicsit megosztó, főleg a második kötet, de az annyira nem tett rám komoly benyomást, hogy egy évvel később, a harmadik könyvben olvasott neveket nem tudtam hova tenni. Persze a főszereplők megvoltak, de annyi fontos vagy éppen jelentéktelen mellékszereplő van ebben, hogy már gondolkodnom kellett, hogy 'ez most kinek az oldalán is áll?' vagy 'fontos rá egyáltalán odafigyelni?'.
De ismétlem: a főszereplők nagyon is emlékezetesek! Röviden vázolva, a történet egy fiktív Londonban játszódik, ahol a kormányt mágusok alkotják, aki nem mágus, az röviden csak közember és elnyomva él, természetesen a mágusok befolyása alatt. A főszereplő is egy ilyen mágus, Nathaniel, aki az első könyvben még tanonc gyerek, de a befejező kötetre már miniszterré növi ki magát kamasz korára. Lehetne szépíteni, hogy ő más, mint társai, hogy ő jót akar a közembereknek is és a hazája jövőjének sorsát a szívén viseli... valahogy ez a helyzet, de mégsem, elvégre bele nevelődik a kapzsiság, a hataloméhség, a kiemelkedés vágya és az önzőség. Az ő személyiségének görbe tükre másik főszereplőnk, az általa először megidézett démon szolgája, a.k.a. dzsinnje, Bartimaeus. Nagy hatalmú, cinikus, tiszteletlen, szarkasztikus és fellengzős, aki szereti bosszantani gazdáit. Nat-nek nem a legjobb választás, de az olvasónak megunhatatlan karakter! Csípős megjegyzései és beszólásai megnevettetnek, nincsenek felesleges lépései, tudja, mikor kell behúzni fülét-farkát és mikor lehet ontani a szót. Talán nincs olyan könyvbéli varázs lény, aki ennyire szórakoztatott volna, mint ő. Szóval az első könyvben indul el ismeretségük, gazda- szolga kapcsolatuk. A folytatásban már egy női főszereplő is társul hozzájuk, mondjuk a 'társul' erős kifejezés, mivel Kitty Jones a közemberek közt alakult Ellenállás szorgos tagja, akik merényleteket követnek el a mágusok ellen. Mondjuk az ő szemszögét annak idején veszettül untam, de írjuk hozzá a második könyv rám kialakulatlan hatásához. A harmadik könyvre kovácsolódik össze a trió, de ez is erős. Nem igaz, annyira utálják egymást a karakterek, hogy ha kezd kialakulni egy kis szimpátia, ha csak mosolyognak már annak ugrálva örül az ember és jár törzsi táncot! Szeretnék a jó kapcsolatukról írni, de akkor el kéne árulnom a befejező könyv végét! Mert csak ott alakul ki a kötődésük, igen. De az olyan fenomenálisan sikerült, hogy azt lehetetlen lesz elfelejteni. Először Bartimaeus és Kitty kapcsolata, ahol a kicsi szívem ki akart ugrani a helyéről (bár azokon az oldalakon feltételeztem, hogy a lánynak lehet egy kis öngyilkos hajlama). Utána Nathaniel és Kitty duója, ahol lehetett érzékelni egy kis romantikus vibrálást, de csak éppen a szelét, olyan erősen, mintha egy baba fújna a kézfejedre. Végül pedig a folyamatos civódásokkal és ellenszenvvel tarkított kapcsolat egyenesbe billenése Nathaniel és Bartimaeus között, ami talán a legviccesebb momentuma a trilógiának. Spoiler nélkül, olyan megoldásra kényszerülnek annak érdekében, hogy megmentsék a világot (elcsépelt megfogalmazás, de a lényeget tükrözi), amit egyikük sem vállalna be, ha nem lenne vészhelyzet. Annyit és úgy nyafognak, mint az ovis kislányok, ha nem akarják a sorban megfogni egymás kezét. Szerencsére Kitty a sarokban vegetálva rájuk vonyít. Utána pedig az egész egyben humoros és kezelhetetlenül vagány lesz. És sajnos ezen cselekmények alatt kellett olyan szintre eljutnom, hogy megkedveljem Nathanielt. A harmadik könyv végére. Persze kárpótolt a dzsinn jelenléte, de láttam a karakterben a lehetőséget, amit csak a végén játszottak ki. De lehet, hogy ez így volt jó. Ha a negyedik Bartimaeus könyv is ehhez a történethez tartozna, akkor nem lenne ott az a 'lehet'. Egen, amikor rájöttem, hogy ennek a történetnek úgy van vége ahogy, elástam volna magam a kertbe. Aki olvasta a Darren Shan könyveket, az tudja miről beszélek. Annak mondjuk csak a manga adaptációját pörgettem végig, de sírni tudtam volna. Valahogy a Bartimaeus könyveket a Darren Shan kötetek és a Harry Potter közé tudnám tenni. És ez a sorozat kevésbé felkapottságának oka. Túl nagy címek között kapott léket, főleg mágikus témával a HP mellett labdába se rúgott, hiába csillog a könyv hátoldalán arany betűkkel, hogy '35 nyelven siker'. Bár nem tudom. Majdhogynem 10 éves könyv ez is, akkoriban pedig még nem igazán érdekeltek a könyvek körüli fandomok. Lehet, hogy csak későn társultam?
Lényeg, ami lényeg, egy nagyon jól megírt, fordulatos fantasyt vettem a kezembe három éve, hiába nem kaptam rögtön a következő kötet után, mindenképpen megéri elkezdeni. Csak az a bánatom, hogy most, hogy vége, rögtön ugranék a folytatásért. Ha lenne.
| Ezzel tudnám leírni a végét | módosítom -> ezzel
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése